Magnificat

Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong üdvözítõ Istenemben.
Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát:
Íme ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot mûvelt velem õ, aki Hatalmas:
õ, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékrõl nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélõk.
Csodát mûvelt erõs karjával:
a kevélykedõket széjjelszórta, hatalmasokat elûzött trónjukról,
kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezõket minden jóval betölti,
a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt:
megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért,
Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


(A Boldogságos Szûz Hálaéneke, a Magnificat a Szentírásból vett dicsõítés: Mária ezzel válaszol rokona, Erzsébet köszöntésére, s magasztalja Istent megváltó mûvéért (Lk 1,47-55). Már az õskeresztényeknél az Egyház hálaadó éneke, s azóta is imádkozzuk az esti zsolozsmában, a közösségi és magán imádságokban. Mária az Egyház mintája, jelképe, igazi elõénekese ebben a hálaadásban.)